Az előadás díjai:
- A 18. Kínai Színházi Fesztivál Kiváló Produkciók Díja
- A Kulturális és Turisztikai Minisztérium Nagy Történelmi Témájú Alkotói Projektje 2023-ban
- A 10. Sanhszi Tartományi Művészeti Fesztivál Wenhua Nagydíja
- Kiemelkedő Bemutató a 9. Selyemút Nemzetközi Művészeti Fesztiválon
„Han nemzetiségű lány vagyok, a hun nép fejedelmének felesége. Úgy tűnik, utam még több ezer mérföldnyire az otthonomtól sem érhet véget…” A darab egy han nőnek és az ő örökké úton lévő lelkének a története, valamint a han és a hun nép közötti egyetértés és testvériség példázata.
Történt, hogy egy éjszaka megpillantotta szépséges szolgálóját, a sokoldalú udvari zenészt, Zhaojunt, és úgy döntött, hogy hercegnőnek álcázva őt küldi el feleségül a messzi északi pusztákra. Az ablakon át folytatott beszélgetésük során meg is állapodtak, a bájos és kecses Zhaojun pedig búcsúünnepségén beragyogta a palotát. Távozása előtt még volt azonban egy utolsó kívánsága, amely megdöbbentette mind a hanokat, mind a hunokat. A határon való áthaladáskor Hunanye szemét könnyek öntötték el az ősi Yinshan-hegy láttán, mely többé nem tartozott a hunokhoz, Zhaojun pedig az úton örökbe fogadott egy gyermeket, akire a romok között találtak rá. A régi kínai szokásoknak megfelelően a hanok és a hunok vért kentek magukra a szövetség megkötése jeléül.
A hunok földjén járvány söpört végig, és Hunanye fejedelmet is elragadta, épp, mikor felesége megszülte közös fiukat. Zhaojun ezután levelet írt Cheng han császárnak, hogy engedélyt kérjen a hazatérésre, ám a császár megtagadta azt, és arra utasította, hogy a hun szokásokat követve menjen férjhez az új fejedelemhez, Fuzhuleihez. A hírtől lesújtott Zhaojun komoly dilemma előtt állt.
Hamarosan azonban vége szakadt a békés napoknak, és a káoszba süllyedt hun udvarban gyilkosság követett gyilkosságot, a fejedelemasszony fia és lánya is áldozatul estek. A han és a hun nép újra a háború szélére sodródott. Mit tehet Zhaojun, a „pásztor”, akit a sivatagba küldtek férjhez, egy ilyen nehéz helyzetben?
A darab béke és stabilitás örök témáit járja körül, rávilágítva arra, hogy az embereknek mindig is a népek közötti békére és harmonikus együttélésre kellene törekedniük.