Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

program


Dato



A Zenemenő című interaktív zenetörténeti előadást elsősorban 4-8. osztályos gyerekeknek tervezzük játszani, de a felnőtteknek is nagy élvezetet nyújt. A gyerekek szórakoztató módon találkozhatnak a komolyzenével, talán életükben először, de remélhetőleg nem utoljára. Az előadás egy zenetörténeti előadási ívre van felfűzve, amit megszakítanak, illetve ízessé, színessé tesznek a bohóctréfák, az animált kvízek és egyéb interaktív részek. A zenetörténeti kiselőadást audiovizuális illusztráció teszi szemléletesebbé. A produkció reflektál a gyerekek életkori sajátosságaira úgy, hogy figyelembe veszi előzetes ismereteiket, érdekessé, emberivé, személyessé és közvetlenné teszi a műveltségi anyag átadását. Az előadás interaktív. Kérdéseket kapnak a gyerekek. Bevonjuk őket a zenélésbe is. Szeretnénk olyan kultúrtörténeti ismereteket is átadni, amikről az iskolában valószínűleg nem hallanak. Mindezt úgy, hogy ne kötelezőnek éljék meg, hanem a felfedezés izgalma jellemezze az egész produkciót, mert akarjuk kedveltetni velük ezeket a remekműveket, a komolyzenei kincset.

PÅ PLAKATEN


Diana Dobreva eposzba illő világában a legendás bálna az a megmagyarázhatatlan „valami“, amellyel mi, emberek, együtt élünk: az időtől való…

ARTASHAT ÖRMÉNY NEMZETISÉGI SZÍNHÁZ Előadás nyelve: MAGYAR zenés ifjúsági előadás az előadás időtartama 60 perc

A Racine írói nyelvét jól ismerő Comédie-Française társulata a flamand színházi alkotó, Guy Cassiers rendezésében mutatja be a klasszicista szerző…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.