1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

Program


Current events





Petőfi Sándor:

A helység kalapácsa

Vígjáték egy részben

Az előadás időtartama kb. 1 óra 40 perc, szünet nélkül.

A helység kalapácsa Petőfi Sándor első könyve volt, de elsőre nem aratott sikert, viszont annál sikeresebb lett a mű később, humorára, iróniájára, a szellemes szószaporítások groteszk képeire és a parádés hexameterek álpatetikus hangvételére egyre inkább vevő lett a közöség. Már a szereplők megnevezése is mosolyt csal az olvasó és a leendő néző arcára: Erzsók ötvenötéves bájaival, Fejenagy, a kovács, vagy mint őt a dús képzeletű nép költőileg elnevezé: a helység kalapácsa, Harangláb, a fondor lelkületű egyházfi, Bagarja, a béke barátja, Vitéz Csepü Palkó, a tiszteletes két pej csikajának Jókedvű abrakolója, A lágyszívű kántor és „amazontermészetü” felesége, Márta.

– A mű minden bája és humora mellett ez az előadás a beregszászi társulatról is szól, arról, hogy a színház kapaszkodó, a túlélés eszköze. Nem hangoljuk át Petőfi művét, de abból indulunk ki, hogy ennek a társulatnak a tagjai a háború miatt most itt ülnek bőröndjeiken, és nem lehetnek otthon. A színen megjelenő Petőfi az Útilevelek kárpátaljai passzusaiból idéz, és hazagondolunk… Játékos, szabad színházat kínálunk, ezzel az előadással csatlakozva a Petőfi-emlékévhez, amelyben a költő születésének 200. évfordulóját ünnepeljük.

Suggestions


Ősbemutató! Egy büszke cigányfiú, Lojko Zobar és a gyönyörűséges cigánylány, Radda találkozása, akik a szerelem mindent elsöprő érzését mégis béklyónak…

“Like the novel, the performance plunges us into everyday life in 1930s Moscow, but magic soon emerges, we find ourselves…

A lecsúszóban lévő vén ripacs – alias Hobo - arra a pofátlanságra vetemedett, hogy az eddig elkövetett gátlástalan előadásait kiterjessze…

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.